Halálos fenyegetést kapott Orbán Viktor miniszterelnök egy ukrán közösségi médiás oldalon, a magyar rendőrség pedig hivatalból megkezdte az ügy vizsgálatát.
Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzetnek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a hatóságoknak kötelességük fellépni minden olyan esettel szemben, ahol erőszakos vagy élet elleni fenyegetés jelenik meg, különösen akkor, ha az állam első számú vezetőjéről van szó.
A Századvég tudományos igazgatója szerint ezek az esetek büntetőeljárást vonhatnak maguk után, és a magyar hatóságok nemzetközi jogsegély keretében is eljárhatnak. A fenyegető üzenetek egy Wenden nevű ukrán propagandaoldalon jelentek meg.
Egy Max Verentsov nevű felhasználó azt írta, hogy „öt dandárunk odamehet hozzá, beteheti egy kunyhóba, majd felakaszthatja a lábánál fogva szinte veszteségek nélkül és a reálpolitika keretein belül”. Egy másik, Maks nevű kommentelő pedig így fogalmazott:
k…rva anyját, remélem golyót kap”.
Ifjabb Lomnici emlékeztetett arra, hogy a magyar büntető törvénykönyv minden belföldön elkövetett bűncselekményre kiterjed, függetlenül az elkövető állampolgárságától. Ha tehát egy ukrán állampolgár Magyarországon követ el fenyegetést, a magyar hatóságok teljes jogkörrel járhatnak el. A jogász szerint az internetes agressziótól egészen az élet elleni cselekmény előkészületéig több bűncselekményi kategória is felmerülhet ilyen esetben.
A nyomozás megindulhat hivatalból vagy feljelentés alapján, és közvádra üldözendő bűncselekmény esetén bárki tehet bejelentést. A 1996-os nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény lehetőséget ad arra is, hogy a magyar hatóságok egy másik államhoz forduljanak konkrét büntetőügy kapcsán, nemzetközi szerződés alapján. A fenyegetések sorában nem ez az egyetlen eset. Orbán Viktor születésnapi bejegyzése alatt egy Tisza Pártot támogató felhasználó azt írta, hogy
a kormányfőt az édesanyjával együtt ki kellene végezni”.
A hozzászólását ezzel zárta: „Áradjon a Tisza a szeretet és a tisztelet jegyében”. Budai Gyula országgyűlési képviselő ezt kiemelte, és emlékeztetett arra, hogy január elseje óta az internetes agressziót jogszabály bünteti. Feljelentést is tett az ügyben.
Ifjabb Lomnici szerint a közszereplők felelőssége fokozott a közéleti diskurzus hangnemének alakításában.
Úgy fogalmazott, hogy „a Tisza Párt elnökének uszító, gyűlöletkeltésre irányuló nyilatkozatai” alkalmasak lehetnek arra, hogy követőit szélsőséges kommentek közzétételére ösztönözzék. Szerinte a politikus kommunikációja hozzájárulhat a társadalmi feszültségek szításához, amelyek adott esetben jogsértő megnyilvánulásokban ölthetnek testet.
Nyitókép: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP